Divatvárosok

divat rettentő gyorsasággal jut el egyik földrészről a másikra.Minden országnak célja az hogy ezt valamely módon megtudja ragadni,így ma már rengeteg olyan város van amely kiemelkedik divatházairól,esetleg divattervezőiről.Mégis van 10 olyan város amelyet mindenképpen meg kell emlitenünk mivel a legfontosabbak közé tartoznak,akár a divathetek kapcsán is,ők azok akik minden eddigi más város próbálkozásait felülmúlták és ők azok akiket ma csak divat főváros példaképekként emlitünk meg.Mitől lesz egy város divat példakép? Onnan,hogy amint befutott azontúl az összes város hozzájuk akar hasonlítani.

01.New York
New York az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb és az amerikai kontinens harmadik legnépesebb városa.Az országon belül és világviszonylatban is az egyik legjelentősebb politikai, üzleti és kulturális központ.Öt nagy kerületre osztható, amelyek a következők: Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens, és Staten Island, melyek egyben New York állam megyéi. A városban több mint 800 nyelvet beszélnek, amivel nyelvi szempontból a legsokszínűbb. A New York-i agglomeráció 19,1 milliós lakosságával (17 400 km2), az USA legsűrűbben lakott területe, és része az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatal által meghatározott New York–Newark–Bridgeport összetett statisztikai területnek, mely több mint 22 millió lakossal a legnépesebb az országban.New York számos körzete, nevezetessége vált ismertté a külföldiek számára is az idők folyamán. A Szabadságszobor bevándorlók millióit köszöntötte, amikor hajójuk megérkezett az öbölbe a 19. század végén, és a 20. század elején. A Times Square-t gyakran emlegetik a Világ kereszteződéseként is, ami találó név, hiszen ez az egyik legforgalmasabb a világon. New York pénzügyi központja, a Wall Street Alsó Manhattanben versenyezve még Londonnal is, amit a világ pénzügyi központjaként tartanak számon.Végül, de nem utolsósorban, a világ vezető tőzsdéje, a New York Stock Exchange is itt található. Számos főiskola és egyetem található New Yorkban: Columbia Egyetem, New York Egyetem és a Rockefeller Egyetem, amik a világ legnívósabb oktatási intézményei közé tartoznak.
A nagy alma szeret mindig a középpontban lenni, nem csoda hát, ha a divatvilág legkiemelkedőbb városának tartják Párizs és Milánó mellett. Az 1943 óta évente kétszer (februárban és szeptemberben) megrendezésre kerülő divathéten a kifutók császárai mutatják be legújabb ruhakölteményeiket, ám a köztes időszakban is olyan nevek székhelyéül szolgál New York, mint Betsey Johnson vagy Vera Wang.

02.Dubai
Dubai (az elterjedt átírása szerint) az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb és második legnagyobb városa. A Perzsa-öböl déli partján fekszik, az Arab-félszigeten. Dubaj önkormányzatát szokás Dubaj Államnak (Dubai State) is nevezni, hogy megkülönböztessük az azonos nevű emirátustól. Feljegyzett beszámolók leírják, hogy a város legalább már 150 éve létezett, amikor megalapították az Egyesült Arab Emírségeket.Dubaj a számtalan innovatív, nagyszabású építészeti és egyéb beruházásaival valamint kiemelkedő sporteseményeivel vált ismertté a világ számára. Ez a megnövekedett érdeklődés, valamint a város „globális várossá” és nemzetközi üzleti központtá válása kiemeltté tette a munkások és emberi jogok kérdését is a nagy tömegű dél-ázsiai munkaereje terén.Leghíresebb nevezeteségei a Burdzs al-Arab amely a leghíresebb és egyben a legdrágább hotel, a világ első hétcsillagos szállodája. Az arab vitorlás hajót formázó épület tervezésénél egy olyan építészeti alkotást próbáltak létrehozni, amely Dubaj szimbólumává válhat.Ezenkivül még meg kell említeni a Dzsumeira Pálmát amely Egy pálmafát formáló mesterséges sziget, a legkisebb a három pálma közül, melyen szállodák és luxusvillák kaptak helyet.
Az elmúlt évek során legalább olyan gyorsan vált Dubai a divat egy új fővárosává, mint ahogy újabb és újabb felhőkarcolók bújnak elő az arab emirátus sivatagából. Wafi ad otthont a legnagyobb dizájnereknek, megtalálhatjuk itt az igazi klasszikus divatházakat, de az újdonságok kedvelőit is kiszolgálja a város leghíresebb butikja, a Valleydez, ahol Nicole Richie és Tarina Tarantino kollekciója is otthont kapott.

03.Sydney
Sydney ,Ausztrália legnagyobb városa, Új-Dél-Wales állam fővárosa. Sydney Ausztrália délkeleti részén, a Tasman-tengernél található.Az Economist Intelligence Unit 2011-ben Sydney-t a világ 10 legélhetőbb városa közé sorolta, pontosítva a világ 6. legélhetőbb városává.Sydney központja az Ausztrál kereskedelemnek, művészetnek, oktatásnak, kultúrának, divatnak, a zenei, szórakoztató iparnak és a turizmusnak is. A város adott otthont nagy nemzetközi sporteseményeknek, mint például a 1938-as Brit Birodalmi Játékoknak, a 2000-es Nyári Olimpiai Játékoknak, és a 2003-as Rögbi Világ Kupa döntőnek is.Sydney-nek mintegy 649 külvárosa van, és ezeket mintegy 40 önkormányzat látja el. A városnak nincs városi szintű kormánya. Sydney-t regionálisan tízen három régióra osztjuk, hogy könnyebben tájékozódjunk. Ezek a nagyobb blokkok a város területén. Ezek: Kelet-Suburbs, Hills kerület, Belső-Nyugati régió, Canterbury-Bankstown, Nagy Nyugat-Sydney, Északi-tengerparti régió, Észak-Suburbs, Észak-Shore, Szent György régió, Dél-Sydney, Dél-Nyugat Sydney, Sutherland Shire és Nyugat-Sydney.Sydney nagyon kiépített város, rengeteg nyitott tér, számos park található meg benne, és a város azon kevés városok közé tartozik, ahol a hajózás fontos része a közlekedésnek, mert jelentős vízi utak is ki vannak építve. A CBD városközpontban található parkok a legnagyobbak és a leglátogatottabbak. Ilyen például a Hyde Park, a Kíni Kert, a Királyi Botanikus Kert, és a 34 hektáros Domain park.
 A new york-i divathét mintájára 1995-ben indított ausztrál divathét egy csapásra a távoli kontinens tervezőire irányította a szakma figyelmét. Első szárnypróbálgatásuk óta olyan kreátorok lettek a divathét sztárjai, mint Alex Perry, Collette Dinnigan, J’Aton Couture vagy az Ericaamerica.

04.Párizs
Párizs Franciaország fővárosa. Az ország északi részén a Szajna folyó partján terül el, az Île-de-France régió szívében. Párizs Európa egyik legnépesebb városa. A két évezreden keresztül fontos szerepet játszó Párizs ma a világ egyik vezető gazdasági és kulturális központja, befolyása a politikára, az oktatásra, a szórakoztatóiparra, a sajtóra, a divatra, a tudományra és a műveszetekre a világ négy legjelentősebb városa közé emelte.A világban Párizs a legnépszerűbb úticél a turisták körében több mint 30 millió évi látogatóval.Párizs a feltevések szerint két szajnai szigeten, a Cité-szigeten és a Szent Lajos-szigeten terült el. Innen a Szajna mindkét partján terül el maga a város 1860-ban meghúzott határai közt, amelyet a 32 kilométer hosszú külső körút határoz meg. Az előbbi ovális formájú területen túl Párizs további két parkos területet is magáénak tudhat: a Bois de Boulogne és a Bois de Vincennes ligeteket.A városban további parkok is működnek (mint a Luxemburg-kert, a Jardin des Tuileries, a Parc de la Villette vagy a Parc de Belleville), de sok ház tetején is találni fás területeket. Két kisebb folyó is húzódik a városban: a Bièvre, amely délről folyik a felszín alatt Párizsba és a Saint-Martin csatorna, amely északkelet felől részben lefedve érkezik a Szajnához.A városban több kisebb domb is a található, melyek közül a jelentősebbek: a Montmartre és a Buttes-Chaumont a jobb parton, a Butte aux Cailles és a Sainte-Geneviève-hegy pedig a bal parton.
Louis Vuitton, Chanel, Givenchy, Hermés, Yves Saint Laurent – csak néhány név azon örökérvényű divatházak közül, melyeknek otthont ad a francia főváros. Nem csoda hát, ha Párizs nemcsak Európa, hanem az egész földkerekség egyik legimpozánsabb divatfővárosa. A párizsi divathét pedig egy a négy legnagyobb divatünnep közül.

05.Rio de Janeiro
Rio de Janeiro (’Januári folyó’) a neve az államnak, továbbá Brazília egyik legismertebb városának. Sokak szerint egyben Dél-Amerika legszebb városa is. Számos esetben csak Riónak nevezik a várost. A Rio de Janeiróban születetteket szokták cariocas-nak (kariókáknak) nevezni. A város híres a szambáról, illetve a hotelekkel körbevett Copacabana, Ipanema, és Leblon nevezetű tengerpartjairól. Különösen ismert Rio az évente megrendezett Karneváljáról, a tengerpart melletti jellegzetes morró Cukorsüveg-hegyről, a Maracanã Stadionról és a hatalmas méretű Megváltó Krisztus-szoborról, ami a másik morró, a Corcovado-hegy tetején található. Szintén a városban található a Föld harmadik legnagyobb lakott területen belüli erdeje, a Tijuca-erdő.A 2014-ben Brazíliában megrendezendő FIFA Labdarúgó-világbajnokság egyik kijelölt helyszíne. 2016-ban Rio rendezheti meg a nyári olimpiát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése szerint.Az egyik legjobb tengerparti város: színes és szexi. Ehhez az imidzshez illeszkednek Rio legkedveltebb tervezői is. Olyan márkákat köszönhetünk ugyanis a városnak, mint a Havaianas flip-flop papucsok vagy a Rosa Cha fürdőruhák. De strandon kívüli viseletekben is bővelkedik Dél-Amerika legszebb fővárosa, jó példa lehet erre a Maria Bonita Extra kollekciója vagy az Apoena ruhái.

06.Milánó
Milánó (olaszul Milano, lombardul Milan) Észak-Olaszország legnagyobb, Olaszország második legnagyobb városa (közigazgatásilag comune), Lombardia régió székhelye. Lakossága 1,3 millió fő. Milánót Olaszország gazdasági fővárosának tartják, hiszen az ország legnagyobb ipari központja. Világhírét a divatházainak valamint operaházának[4] köszönheti, illetve a Santa Maria delle Grazie templomnak, amely otthont ad Leonardo da Vinci híres festményének Az utolsó vacsorának.Milánó látnivalóinak nagy része az egykori városfal helyén levő körút által határolt részen (Centro storico) található, melynek központja a Piazza del Duomo (Dóm tér). A Santa Maria delle Grazie-templom Milánó egyik leghíresebb temploma, amely 1980 óta szerepel az UNESCO Világörökség listáján.A Piazza del Duomo vagy Dóm tér Milánó szíve és egyben geometriai középpontja, melyet a dóm hatalmas tömege ural. A korábbi évszázadokban a dómot szegényes épületek sokasága vette körül, hiszen a város korábbi központja a mindössze száz méterrel távolabb fekvő Piazza dei Mercanti volt.
Párizshoz hasonlóan nagy nevek (Gucci, Prada, Armani, Versace) otthona, az elmúlt években pedig a divatszakértők szerint még New York első helyét is átvette a divatfővárosok „versenyében”. Milánó olyannyira a divat rabja, hogy még külön divatnegyedet is találhatunk itt quadrilatero della moda néven, ahol a legnagyobb világmárkák képviseltetik magukat.

07.Tokió
Tokió  Japán közigazgatási központja, a japán kormány és a császár székhelye. Egyike Japán 47 prefektúrájának, nem egyetlen városként kormányozzák. Hozzávetőlegesen 12 millió ember – az ország lakosságának 10%-a – él Tokióban, míg a Nagy Tokió Agglomerációban 33-36 millióan laknak, és ezzel ez a világ legnépesebb urbanizált területe.Tokió a Kantó régióban, a legnagyobb japán szigeten, Honsún fekszik. Központjának koordinátái 35° 41' ÉFSZ, 139° 46' KFH. Területe Ogaszavara szigetéig terjed, amely a Csendes-óceánon 1000 km-re délkeletre található.Mint az ország politikai, üzleti, gazdasági, oktatásügyi és kulturális központja, Japánon belül Tokióban van a legtöbb cég központja, gazdasági intézménye, egyeteme és főiskolája, múzeuma, színháza, vásárló és szórakoztató létesítménye. Rendkívül fejlett tömegközlekedéssel rendelkezik, ez főleg a vonatra és a metróra vonatkozik.Az Economist Intelligence Unit 2011-es rangsora szerint a világ 18. legélhetőbb városa.A tradicionális és a modern tervezőknek is egyaránt teret enged Ázsia divatközpontja. A manga stílustól a haute couture-ig mindent megtalálhat az ide látogató, ráadásul, sokszor még a divathétre sem szükséges elmenni, hiszen az ezerarcú Tokyo 13 millió lakója minden bizonnyal a legkülönbözőbb stílusokat vonultatja fel nap mint nap a város utcáin.

08.London
London az Egyesült Királyság és azon belül Anglia fővárosa, a legnagyobb városi terület az Egyesült Királyságon belül, és a legnagyobb városi terület az Európai Unión belül. London elterül a Temze-folyó két partján. A története egészen az alapító rómaiakig nyúlik vissza, akik a várost Londinium-nak nevezték.London a világ egyik vezető globális városa. A város nemcsak az Egyesült Királyság, hanem a világ egyik kereskedelmi, oktatási, szórakoztatóipari, divati, egészségügyi, kutatási és fejlesztési, turisztikai és közlekedési központja.[1] London a világ legnagyobb pénzügyi központja is New York mellett.Londonban több világörökségi helyszín található. Ezek többek között a Tower of London, a Királyi Botanikus Kert, a Westminster-palota és a Westminsteri apátság, valamint Greenwich, ami nevezetességét a csillagvizsgálójának köszönheti, valamint annak, hogy itt halad át a „Greenwichi délkör”, ami a zónaidő számítás hagyományos alapja. Más híres nevezetessége a városnak, a Buckingham-palota, a London Eye, a Tower Bridge, a Piccadilly Circus, a Trafalgar tér, a Szent Pál Székesegyház és a Wembley Stadion is.London otthont ad számos nevezetes múzeumnak, galériának, könyvtárnak és egyéb kulturális intézménynek, többek között a British Museumnak, a National Gallery-nek és több mint negyven színháznak.
.Aki belefáradt Londonba, az belefáradt az életbe – tartja a híres mondás. Nem csoda hát, ha épp ez a város vonultatja fel az egyik legszínesebb divatkavalkádot évről-évre. A Vivienne Westwood, Stella McCartney, John Galliano és Alexander McQueen kreálmányainak is inspirációul szolgáló városban ráadásul az utcán is különböző ruhatárakkal futhatunk össze. Jól megfér itt egymás mellett a Topshop-ból szerzett menő ruhatár, a vintage vagy akár a szélsőségesebb stílusok is.

09.Stockholm
Stockholm Svédország fővárosa és egyben legnagyobb városa. Közigazgatásilag a Stockholm községhez tartozik. Maga a város lakossága 2004-ben 761 721 lelket számlált, míg a külvárosokkal együtt 1 695 946 (Norrtälje, Nykvarn, Nynäshamn és Södertälje kivételével). A metropolisz területét Stor-Stockholm-nak hívják, ami Nagy-Stockholmot jelent. Stockholm 14 szigetre épült, amelyeket 53 híd köt össze.Mint főváros, itt található a kormány és a Riksdag nevű parlament székhelye. Ugyanitt van az államfő, XVI. Károly Gusztáv király rezidenciája is.A letisztult dizájn fellegvára. Svédországot sokan azzal a bizonyos bútoráruházzal azonosítják, ám több is van ott fenn Északon. Az egyik legismertebb márka, amely ma már hazánkban is hódít, a Hennes&Mauritz (vagyis a H&M), de nem szabad elfelejtenünk, hogy olyan divattervezők tevékenykednek még Stockholmban, mint például Efva Attling, Camilla Thulin vagy Lars Nilsson, utóbbi például Nina Ricci vagy Gianfranco Ferré divattervezője.

10.Prága
Prága  a Cseh Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb települése. Gyakran hívják „száztornyú városnak”, „arany városnak”, vagy egyszerűen a városok királynőjénekPrága történelmi központját az UNESCO 1992-ben a Világörökség részének nyilvánította.Történelméből fakadóan Prága építészeti, kulturális, vallási emlékek, látnivalók sokaságát vonultatja fel, melybe napjainkban a modern kor egy-két mementója is besorolható. A várost alkotó negyedeknek külön-külön hangulata, történelme van, ennek megfelelően egyenként is érdemes megvizsgálni őket. 1992 óta Prága történelmi belvárosa a Világörökség része.Prága hagyományosan Európa egyik fontos kulturális központja. Több száz színházában, galériájában, kiállítótermében rendszeresek a bemutatók, kiállítások, és a város utcai kulturális élete is kiemelkedő: pantomimművészek, utcai színházak szórakoztatják az érdeklődőket.A rendezvények közül kiemelkedő szerepet játszik a Prágai Nemzetközi Tavaszi Fesztivál, valamint az ősszel megrendezett dzsesszfesztivál.

Bármennyire is meglepő, a cseh főváros egyre nagyobb szerepet kap a divatvárosok palettáján. Prága 2002 óta már saját divathéttel büszkélkedhet, melyen olyan remek tervezők legújabb darabjait is megcsodálhatta a nagyérdemű, mint Tatiana Kovarikova, Jaroslava Prochazkova vagy E.daniely.

 
WELCOME

Bonjour! A BelleMode nevezetű lapon jársz, ez egy francia cím, annyit jelent, hogy gyönyörű divat. vivienne és kristine stílusblogján jársz. A divat a mániánk és szenvedélyünk. Szeretnénk elmondani a véleményeinket, szólni az újdonságokról nektek, valamint az oldalon informálódhatsz modellekről, divattervezőkről és divatcégekről,valamint egyéb szépségápolási ötleteket és tánácsokat is olvashatsz.Találhatsz még creative menüt is ahol DIY cuccokkal ismerkedhetsz meg. Amennyiben tetszett az oldal kérjük hogy nézz vissza késöbb is,valamint kövess minket figyelemmel twitteren és facebook-on is!

 

 

 
ELITE AFFIE








 
CHATBOX

Ez lenne az oldal pletykadoboza ahol megoszthatod véleményed az oldalról, ötleteket adhatsz valamint cserét kérhetsz! Kérjük viszont hogy a hírdetést és a trágár kifejezéseket kerüld!

Két szerkesztő van: Vivienne és Kristine!

 
 
 
 
A hónap kedvence


Mostantól minden hónapban megtalálhatjátok az oldalon a hónap kedvencét. Természetesen félre ne értsetek, nem weboldalakat fogunk ki rakni ahogy általában szokás hanem stiluscégeket vagy akár stilusikonokat, akikre fel lehet nézni. Természetesen megtalálsz majd róluk egy-két érdekelt információt is. Az idei hónap választottja nem más mint a Dior 2012-13 ősz-tél divatbemutatójának a kollekciója.

 
INFORMATIONS

 

http://i303.photobucket.com/albums/nn157/WA_PO4EVER/LOGOS/facebook-logo.png

Az oldalon minden saját készítésű vagy írású amely azt jelenti, hogy nem szeretnénk meglátni más oldalán! 2012 január 28-án nyitottuk meg a lapot. Mozilla böngésző ajánlott. Emalit ide írj nekünk: bellemode@freemail.hu

 

 
Entrées
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kövess minket!
 
 
 

* { padding:0; margin:0; outline:0; } .cl { font-size:0; line-height:0; height:0; display:block; clear:both; } body{ background:url(images/bg.gif); font-family:Arial, sans-serif; color:#4e4e4e; font-size:11px; line-height:14px; padding-bottom:70px; } a{ color:#ff00d2; text-decoration: underline; text-transform: uppercase; } a:hover{ text-decoration:none } a img{ border:0; } .shell{width:930px; margin:0 auto} #header{height:102px;} #header .right-part{float: right; display: inline; padding-top:35px} #header .right-part p{text-align: right;} #header .right-part a{text-align: right; margin-left:18px} #header .right-part .search{padding-top:22px} #header .right-part .search .field{width:205px; font-size: 11px; line-height: 13px; margin-top:4px; margin-left:18px; padding-left:2px; border:0; color:#b3b19d; text-transform: uppercase; background:#fff} #header .right-part .search .btnp {float: left; display: inline;} #header .right-part .search .btnp input{ width:29px; height:22px; font-size: 0; line-height: 0px; text-indent: -4000px; background:url(images/go.gif); float: left; display: inline; cursor:pointer; border:0; } #header .right-part .search .fld{width:228px; height:22px; background:url(images/fld.gif); float: left; display: inline;} h1#logo{ background-image: none; font-size: 0; line-height:0; width:264px; height:48px; float: left; display: inline; padding-top:23px; } h1#logo a{ display: block; text-indent: -4000px; height:48px; background:url(images/logo.gif); } h2{font-size: 20px; color:#2a2a2a; font-weight: normal; text-transform: uppercase; font-family: georgia, sans-serif; padding-bottom:8px; border-bottom:solid 2px #dedede; margin-right:5px} h2 span{color:#ff0081} h3{color:#0f89df; font-size: 15px; font-family: "trebuchet ms", sans-serif; text-transform: uppercase; line-height: 18px;} h4{color:#0f89df; font-size: 12px; font-family: "trebuchet ms", sans-serif; text-transform: uppercase; line-height: 16px;} .no-border{border-bottom:0;} #content #main .box .right{float: right; display: inline;} #nav{height:28px; background:url(images/pink-right.gif) no-repeat right 0; padding-right:5px; font-family: "trebuchet ms", sans-serif;} #nav .inner{height:28px; background:url(images/pink-rep.gif) repeat-x} #nav ul{list-style-type: none; font-size: 12px; text-transform: uppercase; font-weight: bold; height:28px} #nav li{float: left; display: inline; background:url(images/li-bg.gif) no-repeat right 0; padding-right:1px } #nav li a{float: left; display: inline; color:#fff; line-height: 28px; text-decoration: none; padding:0 11px} #nav li a.first{background:url(images/pink-left.gif) no-repeat; } #nav li.active a.first{background:#74ccef url(images/active.gif) no-repeat; } #nav li.active a{background:#74ccef; color:#174f65; } #content{padding-top:8px;} a.view-all{font-size: 10px; text-transform: uppercase; color:#6b6b6b; text-decoration: none; background:url(images/grey-rounded.gif); width:109px; line-height:22px; text-align: center; margin-top:14px} #main{width:623px; float: left; display: inline;} #main .box{width:623px; background:url(images/box-rep.gif) repeat-y; margin-bottom:8px} #main .box .right-col{float: left; display: inline; width:302px; padding-left:8px; padding-top:5px} #main .box .right-col h2{margin-bottom:10px; } #main .box .right-col .holder{width:143px; margin-bottom:20px; } #main a.blue{color:#0f89df; text-decoration: none; font-weight: bold; float: left; margin-top:3px} a.blue:hover { color:#ff00d2 !important;} #main h2 a.rss{background:url(images/rss.gif); float: right; display: inline; width:19px; height:19px; text-indent: -4000px; line-height: 0; font-size: 0;} #main .box a{float: left; display: inline;} #main .box .holder{width:294px; position:relative; z-index: 1; float:left; display: inline;} #main .box .holder a.play{ width:29px; height:29px; position:absolute; top:57px; left:57px; z-index: 10; display: block; background:url(images/play.png); text-indent: -4000px; line-height: 0; font-size: 0; cursor:pointer; } #main .box .holder .stripe{position:absolute; top:284px; left:44px; z-index: 10; height:84px; background:url(images/dot.png); width:245px} #main .box .holder .stripe strong{font-family: "trebuchet ms", sans-serif; font-size: 23px; color:#00a2ff; text-transform: uppercase; line-height: 25px; padding:10px 0 0 13px; display: block;} #main .box a img{display: block; border:solid 1px #dedede; padding:4px} #main .box .top{width:623px; background:url(images/box-top.gif) no-repeat; } #main .box .bottom{width:612px; background:url(images/box-bottom.gif) no-repeat 0 bottom; padding-top:12px; padding-left:11px; padding-bottom:10px} #main .simple {width:609px; background:#fff; border:solid 1px #dcdcdc; padding-top:12px; padding-left:12px; padding-bottom:10px; margin-bottom:6px} #main .simple .holder{width:143px; float: left; display: inline; margin-right:9px} #main .simple a{ color:#0f89df; text-decoration: none;} #main .simple a:hover{ color:#ff00d2; } #main .simple a.image{float: left; display: inline;} #main .simple a.image img{display: block; padding:4px; border:solid 1px #dedede;} #main .frame{padding-top:19px} .info{float: left; display: inline; width:420px; padding-left:8px} .info span.date{color:#9b9b9b; display: block;} .info p{padding-bottom:15px} a.small{font-size: 10px; color:#6b6b6b; text-transform: uppercase; margin-right:15px} .small-nav{height:29px; border-bottom:solid 1px #dedede; margin-left:-10px; margin-top:-10px; margin-bottom:8px} .small-nav ul{list-style-type: none; font-family: georgia, sans-serif; text-transform: uppercase;} .small-nav li{float: left; border-right:solid 1px #dedede; height:29px; line-height: 29px; padding:0 7px} .small-nav li a{float: left; color:#232323; text-decoration: none;} .small-nav li a:hover, .small-nav li a.active{color:#ff0081} .description{width:155px; float: left; display: inline; padding-left:5px} .description h4{padding-bottom:4px} .description p{padding-bottom:10px; width:135px} #sidebar{width:301px; float: right; display: inline; background:url(images/sidebar.gif) repeat-y; border-bottom:solid 1px #dcdcdc} #sidebar .top{width:291px; background:url(images/sidebar-top.gif) no-repeat; padding-top:15px; padding-left:10px} #sidebar ul.pink{list-style-type: none; font-size: 12px; padding-top:10px; width:280px; border-bottom:solid 2px #dedede} #sidebar ul.pink li{ background:url(images/bull.gif) no-repeat 0 3px; padding-left:15px; text-transform: uppercase; padding-bottom:10px} #sidebar ul.pink li a{color:#f8379b; text-decoration: none;} #sidebar ul.pink li a:hover{text-decoration: underline;} #sidebar ul.blue{list-style-type: none; padding-top:10px; margin-bottom:30px} #sidebar ul.blue li{border-bottom:solid 1px #ededed; padding-bottom:5px; padding-top:2px; font-size: 12px;} #sidebar ul.blue li a{text-transform: none; color:#0f89df; } #sidebar ul.blue small {color:#8e8e8e; display: block;} #sidebar ul.blue small a{color:#ff00d2} .ad{padding-top:12px; margin-bottom:30px} .ad a img{display: block; padding:1px; border:solid 1px #e4e4e4} .ad small{font-size: 8px; text-transform: uppercase; display: block; color:#b0b0b0} #footer{background:#fff; border:solid 1px #dcdcdc; height:70px; font-size: 10px; color:#515151; text-transform: uppercase; font-family: "trebuchet ms", sans-serif; text-align: right;} #footer .right-area{float: right; display: inline; padding-top:25px; padding-right:17px} #footer a.sm-logo{background:url(images/fashion.gif); width:155px; height:34px; float: left; text-indent: -4000px; line-height: 0; font-size: 0; margin:16px 0 0 20px; text-align: left;}

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!